Az ember szíve olyan dőre, hogy mindig bízik és reménykedik a jövőben, csalódásaiból sosem tanul, és a holnapot jobbnak képzeli, mint a mát.
A remény olyan, mint a vér. Amíg áramlik az ereidben, addig élsz.
Mikor dobod be a törölközőt? Mikor ismered el, hogy egy veszett ügy tényleg az? Van egy pont, amikor már túl sok... amikor már nem harcolunk tovább. Feladjuk. Ekkor kezdődik az igazi munka. Reményt kell találnunk ott, ahol semmi sincsen.
A biztos rosszat is jobb tudni, mint a bizonytalan legrosszabbra várni.
Valaminek maradnia kell (...), egy horgony, mely tart, s nem engedi elpusztulni, és visszahúzza az embert.
Valaminek maradnia kell (...), egy horgony, mely tart, s nem engedi elpusztulni, és visszahúzza az embert.
Nincs
rosszabb
rablánc
a
reménynél.
Van olyan nap, amikor azt érzed, kárpótlást kaptál minden rosszért. Amikor elérkezik egy pillanat, amelyet szeretnél megállítani, megfogni és soha el nem engedni. Soha... De el kell engedned. Ám ez a pillanat, ezek a pillanatok újra erőt adnak a következő rossz napokhoz. És így állnak össze hetek, hónapok, évek... És elérkezik a pillanat. Amit többé már nem kell elengedned.
Tudom már, hogy érdek miatt
minden kötelék szétszakad
s nevetséges, hogy a reményből
egy kevés, a legkoldusabb
szív sarkában is megmarad.
Nézz a fényre, a nap reménykedik minden nap hajnalán.
Hidd el, mindennek két arca van, az egyik oldalán a gonosz, és a jóság a másik oldalán.
A gonosztól megtanulsz vigyázni,
és a jóságtól megértő leszel és nagyon vidám.
Holnap éjjel elérek valakit,
Holnap éjjel elfelejtem a multam,
Holnap éjjel mese lesz a világ
S én mesélek testemben megindultan.
Rájövő tavaszon csak megeredt mind a tizenhárom almafa csonkja s nyár derekára már tizenhárom kis, sudár vesszőcske mutatott föl az égre. Az égre, mely esővel s napsugárral vegyesen öntözi kicsi Erdélyország földjét immár sok száz esztendő óta. S azóta is minden tavaszon nőnek egy araszt, kettőt. (...) Akik ott élnek baj és nyomorúság közepette a Kommandó körül, kicsinyek és nagyok: reménykedve figyelik évről évre a kisarjadt fák növekedését s a hegylakó népek ősi türelmével várják a tavaszt, mely majd először bontja virágba őket, hogy megteremjen végre rajtuk a békesség és szeretet gyümölcse mindenki számára. S akármi is történik körülöttünk, ők tudják, hogy ez a tavasz közeledőben van már. Mert Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.
A rajtunk most átvonuló zivatar annak előjele, hogy egünk nemsokára kiderül, s jobb napokat fogunk látni, mert lehetetlen, hogy akár a baj, akár a jó örökké tartson, s ebből az következik, hogy mivel a baj már soká tart, a jónak közel kell lennie.
Akinek barátja van, mindig remélhet.
Rossz az, aki rosszra gondol; de ostoba, aki jót vár, mikor tanácsosabb a rosszra számítania.
Felépítette magának a reményt álmainak anyagából, mely persze törékeny kis remény lett, naponta több tucatszor darabokra hullott és elpárolgott (...), de azért mégiscsak remény volt.
A fény nem azt jelzi, hogy nincs már többé éjszaka, de azt igen, hogy hajnalodik, és a sötétség legyőzhető.
A boldogságot mindenki saját vágyálmaira építi, és mindenki saját magára szabja, akár egy ruhát. Úgy látszik, hogy én ügyetlen szabó vagyok, s ezért sose találom el az áhított ruhát... De a szertefoszlott remények helyébe örökké újak sarjadnak: még rózsásabb, még tündéribb remények, amelyek új utakat nyitnak az ember előtt, új vágyakat ültetnek a szívébe.
Igen, szükségünk van reményre; remény nélkül élni, ez meghaladja az erőnket. De nincs többre szükségünk, és nem is szabad többet kapnunk. Nincs szükségünk bizonyosságra.
Aki annyi évet megélt, csupán ettől a ténytől optimista lehet, így nem csoda, ha öregkorában hajlamos megbocsátóbban szemlélni a világot: ha én túljutottam annyi szörnyűségen és borzalmon, akkor mégis van remény.
Bemegyek, visszatérek.
Remélek, nem remélek.
Fejteném, mint egy álmunk,
még mit lehetne várnunk.
Játszik velünk százszor megcsalatottan is a hullámzó reménység.
Játszik velünk százszor megcsalatottan is a hullámzó reménység.
Ténfergek a hajnali ködben
kiismerhetetlen torlaszok
csapadék és indulatok között
meg-megújuló reménykedéssel mégis
az emberi mértékkel mérhető élet
valahol itt lapulhat
karnyújtásnyira tőlem.
Ha nincs megoldás
egy problémára az még
nem jelenti hogy
megoldhatatlanná válsz
a megoldó számára.
Úgy gondolom, a remény olyan, mint a hit, azaz: kegyelem, nem lehet kiérdemelni. Megkapni lehet vagy nem megkapni, de úgy kell élnünk, mintha volna reményünk.
Álnok lakáj a
remény méregpoharát
csempészi elém.
Sírni csak az tud, aki még remélhet.